Blog

Reload

Számos vezető az év végi pörgést követően nehezen lassul le, hogy végre minőségi időt tudjon szeretteire szánni, de miután elmerül a sok finom étek bűvöletében és a családi hangulat is lassan átveszi az uralmat a munka felett, elkezdi élvezni, hogy nem csörög percenként a telefonja, nem kap száz emailt és végre elhiszi, hogy ő is kikapcsolódhat, hogy a munkán kívül számtalan egyéb dologgal is lehet foglalkozni.

Az ünnep időszámítása eltér a hétköznapitól - van, aki sokáig alszik, van, aki az ünnepek alatt beutazza a fél országot, hogy ritkán látott rokonokhoz is eljusson és van olyan is, aki ebben az időszakban értékel, tervez, előre kigondolja, mivel foglalkozik majd, ha elindul a következő év.
Bízva abban, hogy az ünnepek alatt feltöltekeztünk testben és lélekben egyaránt, íme pár tipp, gondolat, hogyan is indítottuk mi az új évet:

MIELŐTT DOLGOZNI KEZDTÜNK

  • Az első munkanapunk előtti napon rászántunk 2-3 órát annak végiggondolására, milyen főbb személyes céljaink vannak az új évre vonatkozóan. Van-e olyan terület, ahol fejlődni szeretnénk szakmailag vagy emberileg, esetleg melyek azok témák, amik nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjanak (például egészségesebb életmód, vagy munka és magánélet egyensúlyának javítása, csak hogy pár tippet adjunk).
  • Ezt rögzítettük az éves tervezőbe, de akár a határidő naplónkba is lehet - így nyomon tudjuk követni, mennyire sikerül ezeket megvalósítani. Ha például új nyelvet akarunk megtanulni, vagy fejleszteni szeretnénk valamely vezetői területünket, gondoljuk végig, mikor akarunk belevágni, milyen tanfolyamon akarunk képződni és mikorra szeretnénk ezt a célt elérni.
  • Megterveztük, mit fogunk az első hetekben megcsinálni, mi vár ránk az első hónapban és milyen feladatok érdemelnek különös figyelmet tőlünk január végéig bezárólag. Ez segít abban, hogy szisztematikusan haladjunk és ne cincálódjunk szét a számtalan beözönlő feladat hatására.


AZ ELSŐ MUNKANAPON

  • A hét elején tartottunk egy rövid "ébresztőt" – mivel a legtöbb kollégánk dec. 22 óta szabadságon volt, nekik is kell egy kis idő a visszarázódáshoz. Megbeszéltük a főbb januári feladatokat, ehhez kértük támogatásukat. Az első héten még nem engedtük, hogy beszippantson minket a munka - a munkaidő leteltével találkoztunk még olyan ismerősökkel, akikkel az ünnepek alatt nem sikerült.

A fokozatosság, a tudatosság segít abban, hogy megőrizzük magunkban az ünnep hangulatát és ne engedjünk a stressznek és a feszültségnek. Legyünk cél-tudatosak, tartsuk szem előtt, hogy mit akarunk ebben az évben elérni, megvalósítani. De legfőképp: érezzük jól magunkat a bőrünkben, legyünk elégedettek és energikusak 2019-ben is!

Reload