Blog

Magányosan a tömegben

Bejön.
Leül.
Nem néz se jobbra, se balra.
Elmerül.
Bekapcsolja a gépet, elkezd pötyögni, nem szólnak hozzá, nem szól senkihez.
Telik az idő, halad előre a nap.
Az ebédlőben félrevonulva, lehajtott fejjel gépiesen fogyasztja az ételt, oda se figyel.
Jönnek be a többiek, csacsognak, nevetgélnek, szinte észre sem vesznek magunkon kívül mást.

Eltelt egy újabb szürke nap a „gyárban”. Hiába az emberségesebb környezet, a fűtött iroda, a tágas tér, sokak mozdulata olyan gépies, mint 50-60 évvel ezelőtt a szalagnál álló munkásoké.

Mit tehetünk az ilyen kollégákkal? Mennyire kell rajtuk vezetőként segíteni? Rászorulnak-e arra, hogy foglalkozzunk velük?

A válasz nem könnyű – vegyük észre azt, ha igen, de azt is, ha nem. Nézzük a példákat, hogyan lehet eldönteni, mikor teszünk jót a kollégával:

  • Pár évvel (de akárcsak pár hónappal) ezelőtt is még jókedvűen jött dolgozni, beszélgetett a többiekkel, aztán történt valami és bezárkózott. Ilyenkor keressük a lehetőségét, hogy négyszemközt beszéljünk vele - kérdezzünk rá arra, hogy érzi magát a munkahelyen, van-e bármi, ami foglalkoztatja, esetleg nyomasztja, de ne vájkáljunk az életében, hagyjuk, hogy annyit osszon meg velünk, amennyit ő jónak tart. Ajánljuk fel, hogy támogatjuk, ha módunkban áll.
  • A kolléga alapból zárkózott volt mindig is, a többiekkel nehezen találta a hangot. Lehet, hogy kiválóan végzi a munkáját, de nem tud és akar a többiekkel társalogni. Ilyenkor szintén érdemes vele beszélgetni arról, hogy érzi magát általánosságban, mert lehet, hogy őt zavarja a körülötte lévő beszélgetést. Kérdezzük meg, hogy érezné jobban magát, tudunk-e bármiben segíteni. A legtöbb ember hálás a figyelemért, de sokan nem szeretik a túlzott figyelmet – ezt tartsuk tiszteletben.
  • Esetleg stresszes és túlterhelt a kolléga, túl sok munkát osztunk rá vagy vállal magára – beszéljünk vele a céljairól és hogy mi segítené őt a legjobban a munkájában, karrierjében.

Ezek mellett ösztönözhetjük a csapatot, hogy nyíljanak meg egymás felé, legyenek közös élményeik - vigyük el őket egy jó hangulatú programra, ahol jobban megismerhetik egymást. 

Ébren töltött időnk nagy részét munkával, többnyire egy adott közösségben töltjük, nem mindegy, milyen hangulatban telnek a napjaink.

A.

Magányosan a tömegben