Blog

Aki a piszkos munkát is elvégzi

Úgy alakult, hogy bár mindenkinek szóltunk még decemberben, hogy a szabadsága előtt vigye el/dobja ki a hűtőből az általa addig ott tárolt ételt, ezt nem sikerült maradéktalanul teljesíteni és a leállás két hetében bizony erjedésnek indult ez-az.

Frissen, üdén, a karácsonyi hangulattal még csordultig eltelve érkeztünk be az irodába január elején. A jó hangulat megcsappant kissé, amikor a hűtő ajtaját kinyitva kiáramlott a súlyos szag, az ételek közül páran nagy léptekkel elindultak kifelé addigi rejtekükből.

És akkor megtapasztaltam, milyen az, ha valaki önként elvégzi a kellemetlen feladatot.

Két kolléga - akik ellenállónak bizonyultak a kellemetlen szagokkal és látvánnyal szemben - fogta magát és nekiállt a szisztematikus rendrakásnak.

Kidobáltak mindent, ami lejárt, tönkrement, szagtalanítottak, rendet raktak.

Számos „nemszeretem” feladat van az életben és természetesen a munkában is.

Dönthetünk úgy, hogy elmegyünk ezek mellett, várunk arra, hogy megoldódjanak maguktól, vagy várhatjuk, hogy valaki más bevállalja és megcsinálja.

Azt gondolom, példaértékű, ha valaki beleáll és megcsinálja a kellemetlen, kényelmetlen, sokszor egyáltalán nem látványos munkákat – hiszen dönthetne úgy, hogy elmegy ezek mellett. A problémás dolgok - az én tapasztalatom szerint - hajlamosak kumulálódni és akkor már nem csak egy kis kupacnyi problémahalommal, hanem egy hatalmas heggyel kell szembenézni, amit sokkal nehezebb elhordani.

Ismerjük el a kollégáink ilyen jellegű hozzáállását és köszönjük meg nekik, amiért önként a közösség érdekében elvégzik a „nemszeretem” feladatokat. És persze figyeljünk oda, hogy miattunk ne forduljanak elő hasonló helyzetek.

Boldog új évet mindenkinek!

 

Aki a piszkos munkát is elvégzi